Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Bozzai Bence
2016. július 1.

Médiumok – Bridzs Eb az operátor szemszögéből

A nem is olyan rég véget érő budapesti Európa-bajnokságon azt a feladatot kaptam, hogy én osszam be, melyik mérkőzést ki közvetíti a hazai operátorok közül. Gondoltam, ha már belülről megtapasztalhattam az eseményt magát, megosztom az élményeket, s betekintést nyújtok, hogyan is „operáltunk” a tíz nap alatt.
András Imre
2016. június 26.

Ínyenc fogások ebédre VI. 26. – Eb 2016

Búcsúzóul nézzünk pár partit a szeniorok mérkőzéséről. Különösen egy 4 pikk érdekes, hogy ki milyen nyerő technikai húzást talált, több nyerő megoldás is volt.Búcsúzóul nézzünk pár partit a szeniorok mérkőzéséről. Különösen egy 4 pikk érdekes, hogy ki milyen nyerő technikai húzást talált, több nyerő megoldás is volt.
Kovács Gergely
2016. június 25.

Egy szippantás a jóból – Eb 2016 VI. 25.

A magyar nyílt csapat a hetedik helyen kezdte az utolsó napot, majd az utolsó előtti fordulót is, de aztán Lengyelország ellen a legrosszabb eredményét érte el az 53. bridzs csapat Európa-bajnokságon, így a görögök ellen nagy győzelemre volt szükség a világbajnokságot érő hetedik helyhez. Ez nem jött össze, 11. lett a csapat, a nők a 14., a szeniorok a 17. helyen végeztek. Budapest Európa-bajnokai: Franciaország (nyílt), Anglia (nők), Izrael (szeniorok).
András Imre
2016. június 25.

Ínyenc fogások ebédre VI. 25. – Eb 2016

Miközben drukkolunk csapatainknak, különösen a világbajnoki szereplésre hajtó nyílt válogatottnak, érdemes figyelni a bridzsfinomságokra is. Találtam egy aduvégjátékos állást.
Kovács Gergely
2016. június 24.

A hetedik te magad légy! – Eb 2016 VI. 24.

Vakrepülés. Ez megy most, mert az Európai Bridzs Liga honlapja nem elérhető, így hiteles eredményekkel nem szolgálhatunk. Viszont az biztos, hogy a nyílt válogatott az elmúlt napok győzelmi sorozatának és a pénteki három diadalának – közte az aranyvárományos franciák leiskolázásával – köszönhetően feljöttek a világbajnoki részvételt érő hetedik helyre! A szombati utolsó három fordulóban már csak tartani kell a helyet, és ott vagyunk a jövő évi Bermuda-kupán Lyonban! Amint látjuk az eredményeket, frissítjük beszámolónkat.
András Imre
2016. június 24.

Ínyenc fogások ebédre VI. 24. – Eb 2016

Többnyire 3 vagy 4 pikk volt a felvétel, Kelet kezéből. A Dél helyén ülő játékosok leginkább káróval támadtak. A 4 pikket játszó felvevők ennek örültek, gyorsan beírták az egy bukást, léphettek tovább.
Kovács Gergely
2016. június 23.

Dupla nulla! – Eb 2016 VI. 23.

Nagy magyar győzelmekkel indult a nap, szeniorcsapatunk ellen az igen erős lengyel válogatott egyetlen IMP-t sem szerzett, a folytatás is rendben volt, a napot a nyílt kategóriában 66–0-s, VP-ben 20–0-s magyar siker koronázta meg. A nők is felálltak a padlóról, a csütörtöki tíz magyar meccsből csupán egyet vesztettünk el, de a vb-kvalifikációra a háromból már csak két csapatunknak van esélye, nekik viszont akár tényleg sikerülhet is.
András Imre
2016. június 23.

Ínyenc fogások ebédre VI. 23. – Eb 2016

A 23. forduló néhány adu nélkül játszott partijában érdekes állások alakultak ki. Mindjárt az 1-es leosztásban a zárt teremben Szilágyi László gyenge 2-es kőr indulását Dél passzolta, Nyugat 2 pikkel újranyitott, és az olasz versenyzők úgy gondolták, ideje 3 szant játszani.

Kovács Gergely
2016. június 22.

Nyílt küzdelem – Eb 2016 VI. 22.

Nyílt csapatunk továbbra is megbízhatóan gyűjtögeti győzelmeit, a szerdai négyesből is hármat behúzott – a lyoni magyar–portugállal (3–3) egy időben legyőzte Portugáliát is –, így az eddigi 26 forduló második felében tizenegy nyertes meccset és két vereséget számlálva tűz közelben van. Ez sajnos nem mondható el női csapatunkról, és a mai vereségek miatt már szeniorjainkról sem. Utóbbiaknak viszont még mindig van reményük a vb-szereplést jelentő első hat hely elérésére, és nyílt csapatunk számára is nyílt a küzdelem e tekintetben. Még három nap, minden lehet, legalábbis majdnem minden.
András Imre
2016. június 22.

Ínyenc fogások ebédre VI. 22. – Eb 2016

20 játékos játszott káró aduval. Volt 3 káró felvétel is, de többnyire az 5-ös magasságra meneteltek, és sokan kaptak kontrát is. Tulajdonképpen jó a káró „mentés”, mert Észak–Dél 4 kőrig evickélt.